Kerékpárosbarát Munkahely címet nyert az AAMA Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, és a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium közös pályázatán Kerékpárosbarát Munkahely címet adományozott az AAM Tanácsadó Zrt.-nek.
![]()
A „Kerékpárosbarát Munkahely 2009” pályázaton középvállalati kategóriában indult tanácsadó cég a cím elnyeréséhez szükséges 5800 pályázati pontot messze túlteljesítve, 7463 ponttal érdemelte ki az egy éven át használható megnevezést. Az AAM korábban is aktívan részt vett a kerékpáros mozgalomban, az idei Bringázz a Munkába! (BAM) verseny keretében pedig kihívást is intézett a többi tanácsadó céghez. A külön megmérettetésnek a Tanácsadók Nyeregben! elnevezést adták és ehhez kapcsolódóan AAM vándorserleget is átadtak a legszorgalmasabban teljesítő versenytársaknak. Az AAM-nél nagy hagyománya van a biciklizésnek, aminek idén külön lökést adott, hogy a vállalat új, modern székházba költözött, ahol minden feltétel adott a kerekezéshez. Így a kollégák zárt tárolókban tarthatják a kerékpárjukat, van zuhanyzó-öltöző is az irodán belül. A cég ezen felül láthatósági mellényt, kerékpárjavító szettet is tud kölcsönözni a kollégáknak, „Fontosnak érezzük, hogy minél több munkatársunk ismerje fel, hogy a kerékpározásnál nincs jobb, hasznosabb és egészségesebb nagyvárosi közlekedési eszköz. Külön címlistán toborozzuk a biciklistákat, ezen keresztül értesítjük egymást a fontosabb eseményekről, hírekről. Rendszeresen részt veszünk a kerékpáros megmozdulásokon, jelen vagyunk a Critical Mass rendezvényein, a BAM megmérettetésen, sőt, egyes vidéki projektjeinkhez kapcsolódóan sokszor ügyfeleinket is elhívjuk egy kis Dráva-túrára, vidéki kerekezésre, és részt vettünk a Tour de Zalakaroson is. Ezek után érthető, miért vagyunk különösen büszkék a most elnyert címre” – mondta el a díjjal kapcsolatban Vass Péter államigazgatási szektorvezető. forrás: kvvm.hu |
