Az első zöld világkiállítás Siemens technikára épít Már 50 nap sincs hátra az Expo 2010 megnyitójáig, de máris több mint 1 milliárd eurónyi megrendelés érkezett a Siemenshez.Már tart a visszaszámlálás, hiszen május 1-én nyitja meg kapuit a világ előtt az Expo 2010 Sanghajban, amire a kínai metropoliszban mintegy 70 millió látogatót várnak. Az expók történetében ez lesz az első „zöld” világkiállítás. 
A látogató-áradat környezetbarát fogadásához szükséges infrastruktúra nagy részét a Siemens szállította. A konszern az expo előterében összesen jó egymilliárd eurónyi megrendelést kapott. Ennek kereken 90%-a zöld termékekre és megoldásokra jut.
"Ezzel ismét megmutatjuk, hogy környezeti portfóliónk éppen azt tartalmazza, amire a városoknak szüksége van világesemények – mint az Expo – környezetbarát megvalósításához” mondja Richard Hausmann, a Siemens északkelet-ázsiai üzleti régiójának vezetője, a Siemens China vezetője. A Siemens globális expo-partnerként magán a kiállítási területen több mint 40 projektben képviselteti magát technikájával. Emellett további infrastruktúrát is szállított a városnak, ami a rendezvényt a résztvevők számára tartós élménnyé teszi: a tempós tömegközlekedés, a tiszta levegő és víz, a legmodernebb egészségügyi révén. „Zöld technikánk a város infrastruktúráját messze a vásáron túl is javítja. Ez háromszorosan is előny: a vásárlátogató, a vendéglátó város Sanghaj és a Siemens számára egyaránt” – fűzi hozzá Hausmann.
A városa területén lázasan folynak az utolsó simítások, hogy a megnyitóra minden a helyén és rendben legyen. Hatvan pavilon várja a vendégeket. Ezek közül öt a zárás után is nyitva marad majd: a Kína-pavilon, mint a kiállítás védjegye, a kb. 1 km hosszú bulvár-expo, a témapavilon, az expo-központ és a 18 000 férőhelyes performance-központ, ahol a rendezvényeket tartják majd. Az épületekbe a legmodernebb zöld technikát építették be, amely a mostani – „Better City, Better Life“ mottót hordozó – expónak megadja a jellegét. A pavilonokban a fenntartható városfejlődés megoldásait mutatják be, de maga a vásárterület is kiváló példával szolgál a zöld városépítésre: több mint 50 000 energiatakarékos (az izzólámpa ötödét fogyasztó) Osram LED-fényforrás világítja meg az utakat és a pavilonokat. Az állandó pavilonokba a legmodernebb Siemens épülettechnikát építették be, ezek a hagyományos épületekhez képest 25%-kal kevesebb energiát fogyasztanak. A megbízható áramellátás és a biztonság érdekében a Siemens az egész területen áramtakarékos energia-elosztási és tűzvédelmi rendszereket telepített. Az egyik legnagyobb Siemens projekt a kiállítási területen a 160 000 m²-es összetételű Kína- pavilon. Ezt az energiatakarékos Siemens épülettechnikával felszerelt helyszín, és környezetbarát építési módja révén az Expo „zöld” jelképévé válik. A Siemens technikának köszönhető energia-hatékonyság másik kiemelkedő példája a Hamburg Ház nevű épület. A német hanzaváros passzívháza fajlagosan példátlanul kevés energiát fogyaszt: majdnem energia-önellátó a készülékek és a látogatók által leadott hőenergia hasznosításával.
A takarékos energia-fogyasztás kiállítási megoldásain kívül a Siemens Sanghaj áramellátásához is szállított infrastruktúrát. A közelgő nyár, amikor is a város energiafogyasztása – mint minden nyáron – Expo nélkül is tetőzne, a város áramszolgáltatását újabb teherpróbának veti alá. Ennek áthidalására szolgál a Siemens által megépített Waigaoqiao (Vajkaocsiao) erőmű, amely a világ legjobb hatásfokú szénerőműve. A város áramszükségletének egyharmadát fogja fedezni, miközben az egyéb, összehasonlítható teljesítményű kínai szénerőművek hatásfokához és CO2-kibocsátásához képest évi egymillió tonnával kevesebb szenet kell benne eltüzelni, illetve hárommillió tonnával kevesebb lesz az évi emissziója. Ezen kívül a Siemens a város peremén egy üzemet is épít szélturbina-rotorlapátok gyártására, amely az ország megújuló energiaforráson alapuló áramtermelésének erősítéséhez járul hozzá.
Az Expo-t megelőzően a Siemens egy sor irodaházat szanált energetikai tekintetben a város tudományos és innovációs kerületében, Yangpuban (Jangpu), amelyek ezáltal 16%-nyi CO2-megtakarítást értek el. Szintén a metropolisz peremén a legmodernebb szűrőtechnikát installálta a szennyvíztisztító művekben a tisztavíz-ellátás javítására. A városlakók egészségének javát szolgálja a rákbetegségek gyógyítására szánt technika, amelyet a cég a Sanghaj Nemzetközi Rákkórházban telepített a Siemens 150 millió euró értékben. De a legnagyobb expo-körüli megrendelést az Ipar szektor Mobility divíziója könyvelhette el: kulcskomponenseket szállított 100 nagysebességű vonathoz, amelyek a jövőben 5 óra alatt fognak utasokat szállítani Pekingből Sanghajba. A vonal sanghaji terminálján pedig Kína legnagyobb parkolás-irányító rendszerét hozta létre, amely közvetlenül az expo nyitása előtt áll majd üzembe.
Az Expo 2010-hez vagy a pekingi olimpiához hasonló nagyrendezvények katalizálják a városok fejlődését. Az 1972-es olimpiára például a Siemens metrószerelvényeket szállított München városának, hogy az megbirkózhasson a látogatók rohamával, illetve hogy tehermentesíteni lehessen a felszíni közlekedést. Ezek a vonatok azóta vagy 400 millió utast szállítottak, és több millió tonnányi CO2-terhelést takarítottak meg. 2018-ig a Siemens 20 további nagyrendezvény házigazda városában fog infrastruktúra-megoldásokat kialakítani – például a stabil energiahálózathoz, a tömegközlekedéshez, az egészségügyi ellátáshoz. Egy-egy ilyen rendezvény infrastruktúra-projektjein jó kétezren működnek közre. Azaz e projektek munkahelyeket is biztosítanak amellett, hogy segítenek a rendezvényt és a várost „élvezhetővé és élhetővé” tenni.
forrás: siemens.com |