Az oldal kiemelt támogatója



 

Feliratkozás a hírlevélre

Hírlevél



Bejelentkezés a sajtószobába




Újabb két térségben rendelt el veszélyhelyzetet a KKB



A Kormányzati Koordinációs Bizottság tegnap este a Zagyván a Jásztelki és a Borsóhalmi tározók környezetében érintett hét Jásznagykun-Szolnok megyei településre, valamint a Győr-Moson-Sopron megyei Cuhai-Bakonyér térségére hirdette ki a veszélyhelyzetet. Itt Bőny, Mezőörs és Rétalap került veszélybe.

 


Így a Hasznosi Tározó és a Sajó-Bódva-Hernád térségével együtt, jelenleg, összesen négy területen van veszélyhelyzet Magyarországon, az utóbbi napok rendkívüli időjárása miatt.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a rendkívüli csapadék a Sajón, a Bódván, a Hernádon és a Taktán is minden eddigi vízállást meghaladó vízszinteket alakított ki.  A május 17-25-e közötti árhullám a töltéseket átáztatta, melyekre most a korábbi árvíznél nagyobb terhelés érkezik.

A Zagyva vízgyűjtőjén az elmúlt két napban több mint 40 mm eső esett. Ennek hatására ismét az eddigi legnagyobb árvízszintet meghaladó árhullám alakult ki. Éjfélkor, a folyó vízszintjének csökkentése érdekében a vízügyi szakemberek megnyitották a Borsóhalmi és a Jászteleki szükségtározót. A gond az, hogy a tározókat a két héttel ezelőtti árhullám idején is


meg kellett nyitni, azok leürítése mostanra még csak félig történhetett meg, így kapacitásuk jelentősen lecsökkent. Mindemellett súlyosbítja a helyzetet, hogy a tározók védtöltése a folyamatos csapadék és a  tározott víz áztató hatása miatt jelentősen meggyengült. Ha szakad a gát, 7 települést Jászdózsát, Jánoshidát, Jászalsószentgyörgyöt,  Alattyánt, Jásztelket, Jászjákóhalmát és Jászberényt sodorhatja veszélybe.

Országos árvízi helyzet

A Duna árad, vízszintje a következő napokban várhatóan megközelíti a 700 centimétert. A számítások szerint vasárnap öntheti el a rakpartot, annak szintjét hatvan centiméterrel meghaladva.

A Tiszán az előző árhullám tetőzése Kisköre térségénél jár, lejjebb egyenletesen árad. Ugyanakkor a következő hullám Vásárosnamény és Záhony között mintegy másfél méteres I. fok alatti emelkedést okozott, amely miatt már Tokajnál is megállt az apadás. Kisköre és Szolnok között III. fok, lejjebb I. és II. fok feletti vízszintek vannak.


Folyóink fővédvonalain     2079  km hosszon van védelmi készültség.

•    Rendkívüli készültségi fokozat    130 km hosszú védvonalon
•    III. fokú a készültség         928 km hosszú védvonalon
•    II. fokú a készültség            428 km hosszú védvonalon
•    I. fokú a készültség           593 km hosszú védvonalon.
Rendkívüli készültség van érvényben a Bódva teljes hosszán is.


A belvízzel elöntött területek nagysága 163 000 ha, ebből 80 ezer ha a vetés-szántó terület. A talajok teljesen telítettek, még hosszantartó védekezésre kell számítani. 162 db szivattyútelep és 15 db szállítható szivattyú összesen 19,2 millió m3 belvizet emelt át a befogadókba. Mind a 12 vízügyi igazgatóság védekezik. 91 belvízvédelmi szakaszból összesen 73 szakaszon van készültség. Ezen felül 30 vízgazdálkodási társulat, 11 megyében folytat belvízvédekezést.

forrás: vkki.hu