Küldetés
Élhető Föld. Élhető a Föld?
Sokan úgy vélik, hogy lassan már nem lesz rajta semmi élhető. Mi, akik ezt a honlapot elindítottuk, úgy véljük, igenis tehetünk azért, hogy a mi kis közösségünk, e pár milliárd ember számára élhetővé tegyük Földünket. Miben bízhatunk? Elsősorban magunkban, másodsorban embertársainkban. Gondoljunk csak bele: a Föld Napja kezdeményezés eredetileg néhány ember „agyszüleményének” volt tekinthető, mára azonban világméretű mozgalommá vált. Olyan mozgalommá, ahol mára az a szégyen, az a ciki, ha valaki kimarad: legyen szó államokról, kormányokról vagy a világ legjelentősebb cégeiről.
Úgy véljük, a változtatások eléréséhez mindenkinek saját közvetlen környezete védelmétől kell kiindulnia: a környezettudatos gondolkodás általánossá tételéhez ez a jó kiindulás. | | | Mit tehetnek hozzá ehhez a civil, alulról jövő kezdeményezéshez a cégek? Elsősorban azt, hogy a "jó vállalati polgár" magatartást követik, ami alapvetően olyan társadalmi ügyek támogatását jelenti, amelyekhez tevékenységi körükön keresztül elsődlegesen kapcsolódnak. A jelentősebb cégek, így a többszörös európai uniós elismeréssel büszkélkedő Siemens is pontosan tudja, hogy a „jó vállalati polgár” az, aki működési környezetét saját otthonának tekinti, fejlődését elősegíti.
Honlapunk célja létrehozni egy közösséget, amely figyel a saját és mások környezetére. Bemutatjuk azokat a legújabb technikai eredményeket, amelyek a zöld gondolkodást segítik elő. A honlap ezenkívül hírbázisként is szolgál, ahonnan a szakújságírók szabadon átvehetik a híreket, információkat. A honlapon keresztül az olvasó más fontos oldalakra is eljuthat. A környezet védelmében dolgozó szakembereket, újságírókat együttműködésre kérjük: számukra olyan információkat kínálunk, amelyek mindennapi munkájukat segíthetik.
Kiemelt feladatunknak tartjuk, hogy összehozzuk a környezettudatos gondolkodásban érdekelt civil kezdeményezéseket és közéleti szereplőket a közösségért tenni kívánó, a fejlesztésben élen járó cégekkel. Nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy az „élhető Föld” nemcsak nekünk, hanem az utánunk jövő generációknak is lakóhelyül szolgál: ezért a fiatalabb korosztálynak is olyan tartalmakat kínálunk, amelyek segítségével hatással lehetnek saját környezetükre.
|
|
Újévi fogadalom: zöldebb életvitel 2010-ben A tipikus fogadkozások mellett úgy tűnik egy új elhatározás is egyre gyakrabban kerül be az újévi fogadalmak közé: "idén környezettudatosabban fogok élni". Egy friss amerikai felmérés szerint ugyanis az amerikaiak mintegy fele határozott a zöldebb életvitel mellett. |
|
Bővebben...
|
Informatikai K+F központ DebrecenbenFejlődő város, fejlődő egyetem A Debreceni Informatikai Kutató-Fejlesztő Központ egymilliárd forint támogatást nyert projektjeinek megvalósítására a Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) pályázatán. Az új központot a DETEK öt informatikai vállalkozással közösen – Geoview Systems Kft., ISH Kft., Corvex Zrt., Orgware Kft. és Netlock Kft. – hozta létre. |
|
Bővebben...
|
|
25 tonna balatoni halat adományoztak karitatív szervezeteknek Busapörköltet osztott csuszatésztával karácsony előtti napokban a Menhely Alapítvány 8. kerületi nappali melegedőjében a zöldtárca kabinetfőnöke. Az étel abból a 25 tonna, közel 10 millió forint értékű, Balatonból kifogott halból készült, amelyet Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter karitatív szervezeteknek adományozott. A balatoni halállomány nem őshonos fajainak (busa, amur, angolna) „lehalászása” fontos természetvédelmi feladat. A 25 tonna halból mintegy 100 ezer rászoruló lakhatott jól. |
|
Bővebben...
|
|
|